2010. október 31.

Les Tambours du Bronx

Régóta kívánkozik már ide, de ennél megfelelőbb alkalmat nem is remélhetnék.
Amellett, hogy élénken buzog bennem a természet szeretete, néha olyannyira, hogy az már súrolja a panteizmus határát - mégis, valami olthatatlan vágyat, vonzalmat érzek a hatalmas gépek, motorok, öntöttvasak, gépolajszag és hatalmas, régi gyár-, műhely- és gépcsarnokok iránt.

Több szempontból, oldalról, megfogalmazásban, megvilágításban:

Művészettörténeti szempontok alapján a XIX.sz. utolsó harmadában készült (az eklektika  építészetét tükröző) alkotásokra gondolok.
"Eiffel meggyőződéssel hangoztatta, hogy egy konstrukció önmagában is szép, ha maradéktalanul megfelel a rendeltetésének. Ezen a rácsos szerkezetű tornyon minden egyes részlet alakját és helyét a teherviselésben, az erőjátékban ráháruló szerep - a szerkezeti funkció - határozza meg."

"A kőépítészetben kialakult az a formatörvény, hogy a teherhordó támasz az önsúly arányában lefelé egyenletesen vastagodik. Az 1889-es Világkiállítás gépcsarnokának acéltartóinál a keresztmetszet - éppen megfordítva - a támaszkodási pontnál volt a legkisebb, azt az érzést keltve, mintha terhelés nélküli könnyedséggel ívelné át a hatalmas teret.

"Az ipari forradalom nem csupán a gazdaságra és a társadalomra hatott. Az új építőanyagok megjelenésével megváltozott az építészeti formálás is. Ilyen determináns hatása volt a vasöntés és az üveggyártás iparosodásának is."
 
Lenyűgözőnek tartom a hatalmas ablakokat, amelyek egy-egy csarnoknak a természetes megvilágítását szolgálták, mindezt vasból és üvegből.

Fotózás megfogalmazásában Féner Tamás csepeli- és bányász-sorozataira gondolok.

Filozófikus megvilágításban Weöres Sándor jut eszembe.
"Legtöbb ember, ha véletlenül megpillantja saját mélységének valamely
szörnyetegét, irtózattal visszalöki a homályba;
ezentúl a szörny még-nyugtalanabb és lassanként megrepeszti a falat.
Ha meglátod egyik-másik szörnyedet, ne irtózz és ne ijedj és ne hazudj
önmagadnak, inkább örülj, hogy felismerted;
gondozd, mert könnyen szelídül és derék háziállat lesz belőle.
Jó és rossz tulajdonságaid alapjában véve nincsenek.
Ápolt tulajdonságaid jók; becézett, vagy elhanyagolt tulajdonságaid rosszak."

Baráti és rokoni körömben felfedeztem erre utaló szakmákat: mozdonyszerelő, mozdonyvezető, kohómérnök, gépészmérnök.

Zeneileg: Eljutottam a címhez.
Les Tambours du Bronx


Hír volt: "A németországi Hannoverben az Expo 2000 világkiállítás egyik fellépő együttese. A kiállítás fő témái az emberiség, a természet és a technika viszonya: hogyan lehet a jövő technológiáit úgy alkalmazni, hogy közben a természetet is megóvjuk. A szervezők és a részt vevő 190 ország és nemzetközi szervezet az öt hónap alatt több mint 40 millió látogatót várnak."


Műfaji meghatározásként ilyesmiket találtam róluk: underground, ipari zene.
Az együttes 1987-ben indult turnéra ezen a néven. A 17 tagú, francia ütősökből álló zenekar között játszik brazil, arab emirátusi, marokkói, tunéziai, görög.

Requiem

Akit még több érdekelne róluk: Les Tambours du Bronx
A bátrabbaknak ajánlanám, hogy a honlapon nézzenek be a Workshop-ba, ahol gyerekeket tanítanak (video-ra kattints), illetve a Videos oldalra, ahol egy-egy hangulatot láthatnak a koncertekről.
Házi feladat: Melyik klippen látható két idős francia bácsi a koncert első sorában?

Erőt, egészséget!

1 megjegyzés: