2015. december 8.

Áldás, békesség






Nem járok templomba. 
Ha járnék sem tudnám, hogy melyikbe. 
De, mégis. 
Az Erdőbe.

Jó Vele egyedül, itthon.
Jó Vele az utcán, emberek között.
Jó Vele munka közben.
Mindig velem van, de nem tolakodóan. Soha nem követelőzik.

Olyan, mint egy jó apa.
Fogja a kezem, aztán elengedi. Nézi, mit csinálok. 
Olykor mosolyog és örül, olykor csóválja a fejét és megfed.
Mindig velem van, nemcsak akkor, amikor kedve van és ideje.
Gondomat viseli, nemcsak üres ígéreteket ad.
Figyel rám, akkor is, ha nem kérem. Amúgy is, ilyet nem is kell Tőle kérni, mert amit csinál, abban jelen van.
Figyel, ezért ismer, ezáltal ért. Megért.
Hiteles.
Egyet gondol, mond, tesz. 
Összhangban.

Olyan, mintha az idő egy turista út lenne, és időnként fel-felbukkannának turistajelek emberek, tárgyak, gondolatok, események képében. 
Most tanultam meg vigyázni rá, hogyan maradjak ezen az úton.

Viszem minden percben a lángot, éberen.