Félek, félek, lépek.
Lépek, lépek, félek.
Megállok. Mosolygok.
Félek, félek, lépek.
Lépek, lépek, félek.
Megállok. Mosolygok.
Fotó: Matt & Agnes Hage_Zion
2022. március 29.
2022. március 21.
Tiszta szív, józan ész
Egyén szintjén:
"Az öregek, a régiek tudták még, kell, hogy időt szakítsunk magunkra, önmagunk és az egész teremtett világ megfigyelésére.
Tudtak figyelni,
tudtak várni,
tudtak csendben lenni.
Ismerték minden földi és égi feladat pontos helyét, idejét,
s ha elbizonytalanodtak olykor-olykor,
vártak
és befelé hallgatóztak." Schäffer Erzsébet
Szófajként:
és befelé hallgatóztak." Schäffer Erzsébet
Közösségi szinten:
Együttérzés és együttműködés egymással.
Egyetlen kölcsönös névmásunk van, az egymás szó.
Fotó: Internet, nem találtam szerzőt
2022. március 3.
Egyszemélyes harc (3 nézőpont/ 3 gondolat)
1. nézőpont/ gondolat:
A csata hajnal 3-4 körül kezdődik.Mozdul a test, ébred az agy.
Milyen nap van, mikor kell kelni, kit kell kelteni, milyen feladat szükséges reggel, útmutatóra, irányra szorul-e napindításkor valaki.
Átgondolva.
Rendben. Akkor még hány órát alhatok.
Második csata: vissza tudok-e aludni vagy valami felelősség, bánat súlya nyomja-e vállam, befészkelte-e magát a fejembe.
A.) Nem. Mégis pörög és pörög a tudat. Rendben. Akkor legyen vagy meditáció vagy abba belealvás. Mindkettővel nyerek. Vagy csukott szemmel, mozdulatlanul, a lehető legkisebb energia felhasználással várni a magam adta jelre, kelni kell.
B.) Igen. Rendben. Nyugodj meg, gondold át. Jogos vagy jogtalan. Tedd helyére a dolgot. Lazíts. Meditáció vagy abba belealvás. Mindkettővel nyerek. Vagy csukott szemmel, mozdulatlanul várni a magam adta jelre.
Reggeli felkelés meggyötörten vagy nyugalommal. Ha a második, sima ügy. Ha első, akkor újabb ütközet, stratégia felállítása. Túlélésre és prioritásokra tagolva. Megfontoltan, fegyelemmel, figyelemmel. Délután értékelés, mehet-e így nap végéig vagy újratervezés. Erő és idő felmérése.
Utolsó összecsapás. Minél fáradtabb vagyok, annál hamarabb csúsznak ki kezeim közül a dolgok.
Minél hamarabb lezárni előrelépéssel a napot. Legyen béke és nyugalom. Hála.
Ez volt az idő és erő függvénye.
Másik síkon az idő és feladat összehangolása. Az előbbi egzakt, az utóbbi rengeteg.
Felosztom a feladatokat percesekre, félórásokra, órásokra, félnaposakra, naposakra.
Ezekből dolgozni.
Van, hogy a leghosszabbakra heteket kell várni, hogy sorra kerüljenek. Nehezebb időszakban hónapokat.
Türelemmel elfogadni...
Harmadik dimenzióban a saját indokolatlan aggodalmaimon és félelmeimen keresztüljutni a haladás érdekében. Tusa majdnem mindennap. Vita magammal csöndben vagy hangosan.
Gyengeségeimet felismerni, szembesülni velük újra és újra, csiszolni magamon.
Mindezeket azután gondoltam át, hogy mi történt 24-én Ukrajnában.
Hogy a szomorúság és tehetetlenség a magamé magam miatt.
Mennyivel nagyobb léptékű és értékű, ha már országokról van szó és nem belső, hanem külső a háború.
Elviselhetetlen és sokkoló.
...
.
.
Fotó: Bruno Moraes: Rio de Janeiro
2. nézőpont/ gondolat:
"Ti azt hiszitek, hogy Oroszország háborúzik Ukrajnával? Bárcsak ennyi lenne! Ezt a háborút egy lélek nélküli lény vívja ellenünk, minden érző ember ellen! Ezt szörnyet nem csak fizikai valójában nem gyűrhetjük le, de olyannyira megfoghatatlan, hogy még nevet sem találtunk, mely kellően nyúlékony volna, hogy minden oldalról lefedhesse. Az olyan jelzők, mint a haszonvágy, kapzsiság, mohóság, csupán fércelt foltok a megnevezhetetlenen; kapitalizmus, világpiac… ugyan, ezek még ujjaknak is rövidek; profit, hitel, kamat… csupán gombok rajta. Kamatozó hitelpénzrendszer… talán ez lehetne a tengernyi csillogó érme, a kitüntetések a zubbonyán. Minden tönkretett család, közösség és nemzet után jár neki egy újabb… és még mindig van hely rajta!Azt hiszitek, hogy ez a szörnyeteg most Ukrajnában harcol? Azt hiszitek, most tört ki a háború, csak mert végre elég közel van ahhoz, hogy a megszokottat félteni kelljen?
Tudjátok mi történt ma egy afrikai kis faluban? Hány gyerek halt éhen ott csak ma délelőtt? Mármint azok közül, akik túlélték a mészárlást, amit „külföldi tőkéből” gazdagodott önkényurak folytatnak épp kedvtelésből! És Indiában? Irakban hány keresztény anyát öltek ma meg? Mexikóban hány fiút raboltak el? Azt hiszitek, most tört ki a háború?
Most, amikor már megmérgeztünk és felperzseltünk a szörnyetegért majdnem mindent, amit elődeink otthonunkként hívtak? Egy olyan szellem lebeg az emberiség fölött, amely elérhetetlen vágyakat ébreszt mindenhol az emberekben, hitelért cserébe morzsákat ad e vágyképekből, de az ár amit fizetni kell érte, az az örökkön át tartó függés, szolgaság és önfelemésztés. Apránként való lebontása a testnek, a léleknek és a szellemnek is. A szörny felzabál az emberből és a bolygóból is minden nyersanyagot, minden energiát és csillámport böfög fel, újabb adósságokat és újabb függéseket kínál cserébe.
Békét? Békéért imádkoztok? Ti nem a békéért imádkoztok, hanem azért, hogy a csillámport ne verje le semmi a valóságunkról! Hogy ne pukkanjon ki sosem az a szivárványszínű szappanbuborék, amelyikben lebegünk! Hol volt a béke, amikor oltott és oltatlan emberek estek egymásnak pár hete? Hol, amikor a kékek a pirosakat verik, a fekete a fehéret, a fehér a feketét, a nő a férfit és a férfi a nőt, hetero a homot? Milyen békét szeretnétek, amikor mi mindannyian eladtuk a békénket ennek a szörnyetegnek, hogy egy látszatéletet élhessünk?
Nagyszüleink, dédszüleink túléltek háborúkat, túléltek diktatúrákat, túléltek válságokat. Túl, mert egyetlen dolgot a többségük sosem veszített el… az életképességet. Ha lerombolták otthonaikat, puszta kézzel felépítették abból, amit a föld adott. Ha elvesztették az élelmet, akkor is újrateremtették, mert tudták, hogy mit kell tenniük ehhez és életük árán is megtették. Túléltek, mert nem engedték el egymás kezét és Istent, akinek jelenlétét mindenben érezték és éltették. Nem ők voltak szuperhősök, mi vagyunk szuperszerencsétlenek, ha nem vesszük észre, hogy minderre mi is képesek vagyunk!
Tényleg azt hiszitek, hogy csak így lehet élni, mint ahogy az elmúlt pár évtizedben éltünk? Hogy ez a jólét, ez a fejlett világ? Tényleg nem érdekel az ár, amit százszorosan fizetünk mindezért? Az emberi kapcsolatok elvesztése, az érzéketlenség egymás iránt! Hogy engedhetjük, hogy egy élettel teli bolygón emberek éhezzek és gyerekek haljanak szomjan?
Tényleg nem vagyunk többre képesek? Mindazt a tudást, technológiát, amit elértünk nem tudjuk a világ javára fordítani? Mikor fogunk végre össze világtársadalmi szinten, mikor mondjuk ki, hogy elég volt ebből?! Hogy nem halhat meg több ember ennek a szörnyetegnek a játszmáiban! Nem harcra van szükség, hanem kéznyújtásra egymás felé. Hitre, hogy képesek vagyunk egy jobb világot létrehozni, és tettekre, amelyek létre is hozzák." Földi Ádám (néprajz - kulturális antropológia)
Tudjátok mi történt ma egy afrikai kis faluban? Hány gyerek halt éhen ott csak ma délelőtt? Mármint azok közül, akik túlélték a mészárlást, amit „külföldi tőkéből” gazdagodott önkényurak folytatnak épp kedvtelésből! És Indiában? Irakban hány keresztény anyát öltek ma meg? Mexikóban hány fiút raboltak el? Azt hiszitek, most tört ki a háború?
Most, amikor már megmérgeztünk és felperzseltünk a szörnyetegért majdnem mindent, amit elődeink otthonunkként hívtak? Egy olyan szellem lebeg az emberiség fölött, amely elérhetetlen vágyakat ébreszt mindenhol az emberekben, hitelért cserébe morzsákat ad e vágyképekből, de az ár amit fizetni kell érte, az az örökkön át tartó függés, szolgaság és önfelemésztés. Apránként való lebontása a testnek, a léleknek és a szellemnek is. A szörny felzabál az emberből és a bolygóból is minden nyersanyagot, minden energiát és csillámport böfög fel, újabb adósságokat és újabb függéseket kínál cserébe.
Békét? Békéért imádkoztok? Ti nem a békéért imádkoztok, hanem azért, hogy a csillámport ne verje le semmi a valóságunkról! Hogy ne pukkanjon ki sosem az a szivárványszínű szappanbuborék, amelyikben lebegünk! Hol volt a béke, amikor oltott és oltatlan emberek estek egymásnak pár hete? Hol, amikor a kékek a pirosakat verik, a fekete a fehéret, a fehér a feketét, a nő a férfit és a férfi a nőt, hetero a homot? Milyen békét szeretnétek, amikor mi mindannyian eladtuk a békénket ennek a szörnyetegnek, hogy egy látszatéletet élhessünk?
Nagyszüleink, dédszüleink túléltek háborúkat, túléltek diktatúrákat, túléltek válságokat. Túl, mert egyetlen dolgot a többségük sosem veszített el… az életképességet. Ha lerombolták otthonaikat, puszta kézzel felépítették abból, amit a föld adott. Ha elvesztették az élelmet, akkor is újrateremtették, mert tudták, hogy mit kell tenniük ehhez és életük árán is megtették. Túléltek, mert nem engedték el egymás kezét és Istent, akinek jelenlétét mindenben érezték és éltették. Nem ők voltak szuperhősök, mi vagyunk szuperszerencsétlenek, ha nem vesszük észre, hogy minderre mi is képesek vagyunk!
Tényleg azt hiszitek, hogy csak így lehet élni, mint ahogy az elmúlt pár évtizedben éltünk? Hogy ez a jólét, ez a fejlett világ? Tényleg nem érdekel az ár, amit százszorosan fizetünk mindezért? Az emberi kapcsolatok elvesztése, az érzéketlenség egymás iránt! Hogy engedhetjük, hogy egy élettel teli bolygón emberek éhezzek és gyerekek haljanak szomjan?
Tényleg nem vagyunk többre képesek? Mindazt a tudást, technológiát, amit elértünk nem tudjuk a világ javára fordítani? Mikor fogunk végre össze világtársadalmi szinten, mikor mondjuk ki, hogy elég volt ebből?! Hogy nem halhat meg több ember ennek a szörnyetegnek a játszmáiban! Nem harcra van szükség, hanem kéznyújtásra egymás felé. Hitre, hogy képesek vagyunk egy jobb világot létrehozni, és tettekre, amelyek létre is hozzák." Földi Ádám (néprajz - kulturális antropológia)
3. gondolat, az előző folytatása:
Amit a józan parasztész és a természet követ.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
