2015. december 8.

Áldás, békesség






Nem járok templomba. 
Ha járnék sem tudnám, hogy melyikbe. 
De, mégis. 
Az Erdőbe.

Jó Vele egyedül, itthon.
Jó Vele az utcán, emberek között.
Jó Vele munka közben.
Mindig velem van, de nem tolakodóan. Soha nem követelőzik.

Olyan, mint egy jó apa.
Fogja a kezem, aztán elengedi. Nézi, mit csinálok. 
Olykor mosolyog és örül, olykor csóválja a fejét és megfed.
Mindig velem van, nemcsak akkor, amikor kedve van és ideje.
Gondomat viseli, nemcsak üres ígéreteket ad.
Figyel rám, akkor is, ha nem kérem. Amúgy is, ilyet nem is kell Tőle kérni, mert amit csinál, abban jelen van.
Figyel, ezért ismer, ezáltal ért. Megért.
Hiteles.
Egyet gondol, mond, tesz. 
Összhangban.

Olyan, mintha az idő egy turista út lenne, és időnként fel-felbukkannának turistajelek emberek, tárgyak, gondolatok, események képében. 
Most tanultam meg vigyázni rá, hogyan maradjak ezen az úton.

Viszem minden percben a lángot, éberen.

2015. október 29.

Pauza

Kedves Érdeklődőim!

Elnézéseteket kérem, de amúgy is kevés szabadidőm még inkább lecsökkent munkába visszatérésemmel.
Honlap híján még csak a sokak által használt vagy nézett fb-on vagyok elérhető, ott is változó rendszerességgel. Mindenesetre tapasztalataim szerint, akiknek a szakmában van honlapjuk, azok is oda viszik piacra, szemlére képeiket.
Igyekszem jóra és jól alkalmazni azt a csatornát, amivel kapcsolatosan fenntartásaim vannak, viszont munkám szempontjából szükségszerűnek tűnik. 
Emellett törekszem megőrizni ezt a fórumot, melyet emberibbnek, hozzám közelállóbbnak érzek akár naplószerűsége, akár bensőségesebb mivolta miatt.
Köszönöm megértésetek és türelmetek.

Üdvözlettel vagy/és szeretettel:
Rita



Nyerskép, Vágóné Kovács Kata munkája,
aki szintén munkába visszatérő, négygyermekes anya

2015. szeptember 8.

2015. július 31.

egy és minden

életem és a véletlenek



örömömre
és 
megérzéseimre


épül







2015. július 3.

Részletek
















a várban






(repülő madárpöttyök)

































2015. június 22.

dd


2015. június 21.

Bogárkák



Fotó: DINPI, Mécsbogár fesztivál



Fotó: HNPI, Tiszavirágzás

2015. június 17.

mnn

www.magyarnépdalnapja


Története:
www.magyardalnapja
















Molinó fotók: BBKK-tól













Fönti képek: https://www.facebook.com/bbkozpont


2015. március 30.

Értem már Pettsont...


Vokalgruppen Andetag 'Sila'


Remélem ismerik egymást Pettson-nal.
Vagy legalábbis Sven Nordqvist-tel.


Vokalgruppen Andetag 'Will you be there'

(mennyire csak a zene és  valami más, fontos számít...
se a rohanó emberek, se az érdektelenség, se aki befogja mindkét fülét, se aki biccent kedvesen :)


Mindkét felvétel nekem a szabadságról, a lelkek találkozásáról, a választott közösségről és a jó-ságról szól.

2015. március 25.

A léleknek


Kothbiro (Rain is coming)

2015. március 17.

Ünnepnap

Amikor vér szerinti- vagy lelki rokonokkal találkozunk.

2015. március 1.

Kert kékkel (k.O.)


Kicsi, mégis teljes.






Akármely részletét nézem, összhang:















(k.O. = kis olympus,
kompakt géppel készült)

2015. február 25.

:)

bocs Anya, Apa. 
és Bukowski (férj E/1.)



és kösz petipédia az emlékeztetőt.

2015. február 23.

Pásztorok


Természet-ember-állat kapcsolata.

Hiteles embertől, hiteles szemmel.
Nemcsak odamegy és kattogtat. És nemcsak egyszer.
Átlényegül, eszik-iszik-alszik Velük, egy levegőt szívnak, találkoznak útjaik.
Idegen vidék embereivel pedig, ahogy Ő mondta, kézzel-lábbal beszél.

Az alföldi képei közel állnak hozzám, ismerős arcokat is láttam rajtuk.

(még olyan is eszembe jutott, hogy a húgomék javaslatára egyszer elkísértem tavaszi kihajtásra egy juhász rokonukat. hajnaltól délutánig. a húgom tanácsára pedig jelentkeztem egy fotópályázatra -amiről nem is tudtam- juhász témában. helyezést értem el, több képem is kiállított lett. későbbi pályázatokon is szerepeltem velük, sikerrel. analóg, fekete-fehér képek. nem is emlékeztem már. lehet, hogy le kellene ülnöm, és összeszednem hol, mikor és mit csináltam?... 
eddig nem volt fontos. sosem ez volt nekem a fontos. talán pár év múlva az lesz...)


A kiállítás megnyitója meglepő, különleges és rendhagyó volt egy kis faluhoz képest.
Minden elismerésem az ötletgazdáknak. És köszönet.













Én jelen voltam, minden érzékszervemmel. 
A képeket a Hangya Művelődési Ház készítette.
Ménes Ágnes és Éri Péter sziluettje, hangja, zenéje nyitotta meg. 
A kiállítás 2015.március 6-ig tekinthető meg.


A képek közül a plakáton szereplő az egyik emlékezetes számomra:
Csikós, két nap múlva ellő arab kancájával.
Összhang, odafigyelés, hasonlatosság, szeretet.
Ahogy az első mondatban írtam.

- a fotós oldaláról is, részese -