2022. június 8.

Június és december

 Két olyan hónap, amikor eleve rengeteg a feladat, és az idő előrehaladtával hiába csökkennek a már elvégzettekkel a teendők, jönnek helyette újak, sokszor vaskosabbak.

A 3000 fénykép mellé végre tiszta, patent a fürdőszoba, cserébe 10 másodperc alatt hazavágja egy gyerekbetegség a wc-t, úgy hogy félnapos munkám lesz vele. Mondtam a srácoknak, hogy itthon beavatást nyerhetnek egy fesztiválhangulat mosdóhasználatába. És irány a kert.

Még elöl győzöm a fűnyírást, de a hátsó kertben, ahol a kutyák szanaszét ásnak, már másodjára hívom a fűkaszást idén és kérem, hogy alaposan nézzen a lába elé, ahogy mi is, mert kráternyi gödrök vannak a négylábú kedvencek vakondvadászata után. Tavaly az egész szezont megoldottuk segítség nélkül.

Még egy plusz zenekari fellépés, előtte próbával és teljes dobfelszerelés oda-vissza szállításával kétszer.

Balesetnél szemtanúként, sérült támogatása, míg meg nem érkeznek a tűzoltók, mentők, rendőrség. A látottakról jegyzőkönyv. Igaz, az egyik szervnél ismerős apuka bukkant fel, az egyik fényképezett ovisé. Kölcsönös örömmel fogadtuk egymást. Remélem később is.

Pár napja a hátam meghúztam a sok ide-oda szaladgálástól.
Még egy váratlan kiállítás meghívó egy nagyon kedves, szeretett személytől, mely kihagyhatatlan gesztusértékű. A nagy sietségben zakóztam egyet rollerrel. Ahhoz képest felpattantam és utána már csak itthon nézegettem zúzódásaimat.

Nem feledkeznék meg egy másik fesztiválhangulatról, amivel nyitottuk a szezont: melegvíz hiány a kazán meghibásodása miatt.

Az autómosást pedig a májusi-júniusi eső oldja meg, a szélvédőre Frosch-sal és kefével rásegítek.
Most ennyi jutott eszembe.

Áldás, békesség, szeretet.
Puszi, ölelés.

AIDAN WILLIAMS_Nazaré_Portugalia

4 megjegyzés:

  1. 4 nap alatt 3x teljes dobfelszerelés ki- és bepakolás, fuvarozás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. várakozási idő alatt munka, aztán újra vissza.

      Törlés
    2. + 8.-os ballagó + 4.-es Tanító nénit búcsúztató.

      Törlés
  2. Jún. 24-én nyári Karácsonyunk volt.
    Egy angyal járt nálunk.
    Nyolc órában végzett házi munkát, adott testi-lelki jelenlétet, örömöt, szeretetet és szép emlékeket. Köszönet érte.
    Jelenléte és munkája által megnyugodtam annyira, hogy egy napok óta megoldatlan rejtélyt megfejtettem.

    VálaszTörlés