A vers

Időnk nincsen, hát időt ad,
kitágítja a teret,
hullámokba hull a lélek,
csillagporban hempereg,

fény lesz, kő lesz, fű és állat,
taszít, betölt, kiürít,
széles-éles széllel szállat,
üstökössé kisüvít,

zizeg rezgő csillagokkal,
felmorajlik, éji tó,
párállik az illatokkal,
láttat, mint a látható,

fellegekkel, tág egekkel
felemel és kitakar,
illan villódzó vizekkel,
zuhog, zúgó zivatar,

mélység felett mégse enged

szakadékba hullani,
együtt éljük, együtt halljuk,
amit meg kell vallani,

hogy nem múló életünk van,

egy lelkünk és egy szívünk,
annyi testet élhetünk meg,
valahányat elhiszünk,

és a mennyet földön élni,

fellebegni megtanít,
testetlenné lényegülni
földi hústól elszakít,

hanggá, képpé szétszűrődve

átsegít az életen,
felemelve felragyogtat,
ezerszeres szerelem,

mert a lényben ott a lényeg,

a teremtés igaza:
ezer testben egy a lélek,
az az igazi haza,

elengedni, visszatérni,

újra menni, messzire,
aki érti, az szabad lesz,
lesz ereje, lesz szíve,

tudni fogja, van segítség,
tudja, nincs már egyedül,
időt kap a változásra,
s időtlenné lényegül.

Szabó T. Anna

Fotó: pixabay.com/hu