Napsütést a léleknek!

Igazán nem lehet panaszom az idei télre: hideg van, hóesés is bőven volt, fehér a táj (világít az éjszaka, a nappal pedig homogén és tiszta). A nap hiányát érzem inkább, így télvég közeledtével.
És azt, hogy januárban ledarált a bürokrácia (már a végén járok), és nem maradt időm az örömdolgokra, csak a hétköznapi-félékre. (Szerencse, hogy eddig ennyivel is beértem.)

Hazafelé hallgattunk egy dalt, és arról eszembe jutott egy másik.
A másikkal kezdem, az egyikkel folytatom.
Aztán megint egy kis információ az előadókról, műfajról.

De addig is egy pár gondolat: egyre inkább érzem, hogy a teljességhez kettő kell (mily meglepő - higgyétek el, van akinek az...) jó és rossz, kellemes és kellemetlen, világos és sötét, nő és férfi, ...
Egyedül nincs meg egyiknek sem az élménye.

Ezt érzem ebben a két dalban.

2. Antonio Carlos Jobim - Elis Regina: Aguas de março

fotó: Last.fm

Az előadókról, műfajról és magáról a dalról, dalszöveggel nem túl ízléses stílusban, viszont tartalmasan

A bossa nova-ról

És még...

1. Pink Martini: Cante e Dance 



Ezen a koncertfelvételen viszont hiányolom a fönt említett egységet és a játékosságot.

(Nincs kapcsolat a hangok között a térben, csak időben...)

Többet: Innen