Az év első napján már írtam élményeimről.
Ebben a hónapban pedig másként.
Azóta annyi változott, hogy örülök, ha nem repít ki a centrifugális erő.
Szinte kétnaponként dobál.
Úgy, hogy közben próbálom tudatosan lassítani, ne röpüljek ki a hintából.
Hogy egyensúlyban maradjak.
Nagy lecke...
Egyik nap befogom a jó szelet a vitorláimba, és siklik a hajó, tűzön-vízen.
Másik nap összegömbölyödök olyan picire, hogy senki ne vegyen észre, csak akiket én szeretnék.
És befogom a szám, csendben dolgozom.
Akár fizetős munka, akár háztartás, akár gyereklogisztika.
Egyik nap azt érzem, hogy ide nekem a legerősebbet, a legnagyobbat.
És minden sikerül...
Másik nap a kisegér az odújában cincog, hogy ne bánts világ.
Borzasztó ez a hiperérzékenység.
Onnantól könnyebb, hogy tudatosítom az egérnapot.
Az erős napon nem gondolkodom.
Nincs időm.
Visz a szívem,
sebesen és jól.
Gyenge napon csöndben végigtolom a szekeret
és teszem, amit csak tudok, és ami erőmbe, időmbe belefér.
Hogy még annak a napnak is legyen valami értelme, ha visszatekintek rá.
Olykor nap végére így át tudom fordítani még akár jó napra is.
Iszonyú melós testileg-lelkileg.
Ha valaki megkérdezi milyen életet élek:
Teljeset és talán elmondhatom, hiteleset.
Kösz, jól vagyok.
:)
Fotó: HNPI
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése