2021. december 20.

Annyi a szeretet, mint a mesében

Alig tudom elhinni, hogy ez az én valóságom...

Fotó: Ashley Marsto

Odáig jutottam, hogy időm nagy részében olyanokkal vagyok, akikkel szeretek együtt lenni.
Vagy azokkal tartom a kapcsolatot. Munkáimat, főleg a láthatatlanokat, örömmel végzem, mert igyekszem értelemmel és érzelemmel megtölteni. Sokat vagyok egyedül. Nagyon jól esik.
Hajnalban összerakom a napot, prioritásokat állítok. Ha valami napközben változik, igyekszem rugalmasan megoldani. Az időhiány az egyetlen stressztényező. Néha az ostobaság vagy a fáradtság tud még nagyon kizökkenteni. Felismerem. Bocsánatot is tudok kérni.

Fotó: Terra Fondriest

Nagyon szeretek gyerekekkel lenni. Mindegy, hogy kicsik vagy nagyok, sok vagy kevés. Tiszták, őszinték és ahogy megszimatolják rajtam a nyitottságot, örömteli a közös munka vagy együttlét.
A felnőttek közül is hasonlókkal sikerül jól kapcsolódni. Nagyon szeretem az ilyen gondolkodásúakat.
Szavak nélkül is megértjük egymást. Elég egy tekintet, egy gesztus, egy mondat. Egyetlen pillanatból végtelen lesz, csupa szeretettel telve. Minden a helyén, időben és térben. Se több, se kevesebb.

Fotó: Kelly Musser

Van két közösség, akiknek a vezetői zseniálisak. Profik, emberiek és csupaszív emberek.
Egy ütő tanszaki vizsga felér egy kávéházi hangulattal. A klasszikus hangszereken és témaválasztáson keresztül a metál zenekari feldogozásokon át, a kamarazene nylon szatyorral, mint hangzó anyaggal, minden belefér, igényesen, szépérzékkel telve. Nem is tudom, hogyan lehet félévente így megújulni, gyerekek és felnőttek örömére. Rajtam kívül érzékeli-e valaki a munkában és kreativitásban rejlő zsenialitást. Végtelenül hálás vagyok érte a pedagógusnak, hogy ilyen légkörben tanulhat, fejlődhet a gyerekem. 
Azt hiszem kölcsönös a szimpátia.

Fotó: Pyiet Oo Aung

A másik közösséget egy házaspár vezeti. Minden elismerésem az övéké, merthogy a magánélet és a munka összefonódik. Hitelesek. Ha konfliktusuk van, vállalják és belátható időn belül megoldják. A gyerekek szeme láttára. 
"Példátlan, lenyűgöző, páratlan, felülmúlhatatlan, kiváló, fantasztikus, lehengerlő, kiemelkedő, elsőrangú, mindent elsöprő, rendkívüli": a zseniális szinonimái.
Táncot oktatnak óvodásoktól középiskolásokig. Profin egyben tartják a produkciókat az utolsó hajtűig, hogy a legapróbb részletet is megemlítsem. A gyerekek lelkét is ismerik, tiszteletben tartják. 
Kivételes szakemberek és emberek, akik nyitottak a világra.
Bizalmukat élvezhetem. Ez nagy kegy. 
Érzik és tudják, hogy végtelenül szeretem és tisztelem őket.

Fotó: Ivanka Iantcheva

És jöjjenek, akiknek adósa vagyok időben, energiában és munkában. Akik ismerik az emberi képességeimet, minőségemet. Akik előtt meghajolva és mégis emelt fővel járok. Nyíltan vállalva esendőségem, időhiányom, körülményeim. És továbbra is felkérnek munkára, mert tudják ki vagyok legeslegbelül.
Végtelenül hálás vagyok az életemért, a mellettem állókért, akikért nap mint nap szolgálatot teszek bármilyen formában megnyilvánulva.
Áldás és békesség legyen mindnyájunkkal.
Fény és szeretet.
Amen

1 megjegyzés:

  1. Azért vannak embert próbáló helyzetek is, amelyben egyetlen dolog adja a nyugalmam,
    tiszta a lelkiismeretem.

    VálaszTörlés