Fájdalom

Fotó: Wendy Timmermans_Mexico

Életünk szakaszaiban élőn és holtan távoznak tőlünk, hozzánk közelállók.

Fizikai, lelki, szellemi hiányuk fáj.

Próbálok egyre föntebbről tekinteni a dologra és inkább magamon gyúrni, merthogy a tényeken nem lehet.

Valószínűleg szükségszerű a távozás, attól hogy én még nem értem.

Azt mondják, az idő sebeket gyógyít.

Szerintem az időtényező ehhez kevés.

Sőt, aki tétlenül várja az idő múlását, az inkább csak jobban elássa a fájdalmat.

Sem az otthagyottnak, sem a távozónak nem jó. Nem visz előrébb.

Onnantól, hogy megértem, miért történt, könnyebb elfogadni az elfogadhatatlant és a felfoghatatlant.

Azon pontnál tudom, hogy megértettem, ha egyszer csak megnyugszom és béke lesz bennem.

Akkor biztosan megértettem.

Még van tovább is, de legalább az irány már megvan.

A másik a tisztelet.

Tiszteletben tartom a döntését, akár élőn, akár holtan távozott.

Nem tartozik rám holtnál, hogy ott Fönn mit beszéltek meg Akivel ez feladat volt.

Ez ugyanolyan magánügy, mint a vallás, a világnézet és sok egyéb.

Élő esetében, amit tudok megbeszélek, ami nem megy, azt magamban igyekszem rendezni.

Lelkiismeret. Én tisztán lépek-e ki a kapcsolatból?

A másiknak szintén magának kell elszámolnia a lelkiismeretével.

Megtett-e mindenki minden tőle telhető legtöbbet?

Még ezek után is mozog és feltör a fájdalom a veszteség miatt, de minél több kört futok vele, annál könnyebb.

Ez idő.

Tettekkel és gondolatokkal tele.

Fotó: Lola Biuckians_Namíbia