2021. március 20.

Kavicsból partokat



Van két bejegyzésem idén (febr.13. és márc.13.), amit úgy csiszoltam tovább, mint folyó vagy tenger a kavicsokat.
Amíg gömbölyű nem lett.
És ahogy telik az idő, egyre kisebbek, így esszenciálisabbak lesznek.

- A februárihoz egy 20 évvel ezelőtt készült rajzot kerestem fejben egy hónapig, míg szinte bele nem csusszant a kezembe a műhelyben egy gondosan eltett dobozból. 
Van néhány fénykép, rajz, képeslap, levél, tárgy, amik életem egy szakaszát szimbolizálják számomra.
Ezek fontosak, mert a bejárt útra emlékeztetnek.
Amik nélkül nem a mostani én lennék.
Mint egy kavics, amit a folyó vagy tenger csiszol tovább...

- A márciusi pedig olyan számomra, mint egy alkotmány egy ország számára.
Szükséges tovább csiszolni, hogy igazabb, örökérvényűbb  és letisztultabb legyen.
Az is érezhető legyen belőle, hogy minden ember szabadnak születik. 
A félelmet kerüljük, mert elveszítjük vele a szabadságunkat. 
Ezek akár a saját félelmek, akár másoké, amit valamiért kötelességünknek érezzük átvenni, felvenni.

E két bejegyzés csiszolása által kaptam két apró gondolat-kavicsot: 
A félelem pusztít, a fájdalom tanít.
Az előbbit kerülni, az utóbbit felfedezve tudatosítani, majd használatba venni tanításként, kilépve belőle.

A saját világot vetítjük ki a körülöttünk lévő világra.
Egy-egy kavics vagyunk, amik a tenger- vagy folyópartot alkotják.
A látvány magáért beszél mindig.


Rózsaszín part, Bahama-szigetek

Rózsaszín part, Bahama-szigetek

Barlang part, Algarve, Portugália

Üvegpart, Oroszország, Usszuri-öböl

Rejtett part, Marieta-sziget, Mexikó

Világító part, Maldív-szigetek

Óriások útja, Észak-Írország

Katedrálisok partja, Spanyolország

Források:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése