Szabó Lőrinc

Fák, csillagok, állatok és kövek 
szeressétek a gyermekeimet. 

Ha messze voltak tőlem, azalatt 
eddig is rátok bíztam sorsukat. 

Énhozzám mindig csak jók voltatok, 
szeressétek őket, ha meghalok. 

Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek, 
szeressétek a gyermekeimet. 

Te, homokos, köves, aszfaltos út, 
vezesd okosan a lányt, a fiút. 

Csókold helyettem, szél, az arcukat, 
fű, kő, légy párna a fejük alatt. 

Kínáld őket gyümölccsel, almafa, 
tanítsd őket csillagos éjszaka. 

Tanítsd, melengesd te is, drága nap, 
csempészd zsebükbe titkos aranyad. 

S ti mind, élő és holt anyagok, 
tanítsátok őket, felhők, sasok, 

Vad villámok, jó hangyák, kis csigák, 
vigyázz reájuk, hatalmas világ. 

Az ember gonosz, benne nem bízom, 
De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom. 

Igaz rokon, hozzátok fordulok, 
tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok; 

Tűz, víz, ég és föld s minden istenek: 
szeressétek, akiket szeretek.