Ebben a márciusi fehérségben a legkülönösebb, hogy a madarak tavaszi énekét hallom.
És eszembe jut a láthatókról és hallhatókról a tusrajz...
A festmény és a kalligráfia ugyanazokat a módszereket alkalmazza, ugyanazzal az ecsettel írnak és festenek.
"A költészet és a festészet közötti átmenet észrevétlen. A vers gyakran kísérője a festménynek, és mint illusztráció, egy másik hangszínre fordítja le azt, amit a költemény kifejez. Az író ügyesen bánik az ecsettel, és keze vonásának olyan esztétikus formát tud adni, amelyben a művészi lendület, a fantázia, a rend, az egyensúly nyilvánvaló az értő ember számára. A költő birtokában van a festő vonalvezetési biztonságának és vizuális érzékenységének. Ezért Kínában a festészet története nem választható el teljesen a szépirodalom történetétől. Sorsuk a Szung-korban egyébként sem nélkülözi a hasonlóságot.
...Egy régi elmélet szerint, amely a XII. és XIII. századra csak nyomokban vagy emlékekben maradt fenn, a festészet úgyszólván mágikus művészet, a legaprólékosabb realizmust követeli, és az élet látszatát kell nyújtania. A festő közeli rokona a varázslónak: a lényeket és dolgokat, pontos képet adva róluk, újra tudja teremteni, és életet lehelve beléjük, önálló létet ád nekik. Tájképei alkalmat és lehetőséget nyújtanak a szemlélőnek elragadtatott kóborlásra. A festő mint alkotó háttérbe szorul, és a néző megkettőződve, szemlélődése tárgyának, a hatalmas természetnek dimenzióihoz zsugorodva, úgy érzi, hogy magával ragadja a táj, és elvész benne.
Li Keran (XX. századi kínai festő)
A tájképet tehát nem egy meghatározott ponton elhelyezkedő néző szemléli. A festmény sétára csábító hely, különböző és egyre változó nézőpontokkal. Minden tájkép, amelyet a néző felülről lefelé haladva tekint át (vagy balról jobbra, mint a Szung-kor tekercsein), a különböző perspektívák sokaságát foglalja magában. A festmény természetfölötti világokat teremt, ahol minden tiszta és szent, s ezzel egyidejűleg a világ rendezett ábrázolására törekszik: a hegyek a hűbérúr és vazallus pozíciójában helyezkednek el, a föld és az ég, az árnyék és a fény, a jin és a jang, a női- és férfi princípium szemben állnak egymással, váltja és kiegészíti egymást. Maga a műalkotás talizmánféle, amelynek birtoklása jótékony hatású.
...Az inspirációnak és a tökéletes technikai felkészültségnek az együttese jellemzi a Szung-kor legnagyobb festőit. ...De a művészeti alkotás ezen általános feltételei éppúgy érvényesek a költőre, mint a festőre, vagy a többi művészeti ág képviselőire."
Forrás: Jaques Gernet: Kína hétköznapjai a mongol hódítás előestéjén (1250-1276)
Ahogyan Hamvas Béla ír a kínai tusrajzról:
„Szerencsés pillanatomban egyszer nem a feketéből indultam el a fehér, hanem a fehérből a fekete felé. Ez volt az a pillanat amikor a kínai tusrajzot megértettem.
… Mindez azon múlott, hogy nem az érzékileg tapasztalható feketéből néztem a fehérbe, hanem a meghatározhatatlan fehérből a feketébe. („ A szubjektum az a hely, ahonnan a valóság látható.”)
A tusrajzolás komoly erőpróbája a rajzkészségnek. Nem javítható.
A rajz lelke a vonal.
Külön érdekesség, hogy náluk az számított nagy művésznek, aki a lehető legkevesebb vonallal fejezte ki magát:
Tintatörténet,
és benne:
a tusról
a tusról
Tang Yun (XX. századi kínai festő)
(amiért a címet módosítottam:
Mi nem halljuk már, fel is tűnt. Jók a fotóid!
VálaszTörléseltűntek a hóban a madarak és hangjaik?
VálaszTörlésugye visszatértek?
köszönöm
Csodaszépek a képek! (azért örülök, hogy végre süt a nap!! És várom az árnyjátékos képeid!)
VálaszTörlésköszi Kata.
VálaszTörlésegyetértek, végre-végre süssön a nap!
Nagyon tetszik a párhuzam!
VálaszTörlésÉs persze a képek, mint mindig.
Örülök, hogy értékelhető :)
VálaszTörlésköszönöm