2015. február 25.

:)


2015. február 23.

Pásztorok


Természet-ember-állat kapcsolata.

Hiteles embertől, hiteles szemmel.
Átlényegül, eszik-iszik-alszik velük, egy levegőt szívnak, találkoznak útjaik.
Idegen vidék embereivel pedig, ahogy ő mondta, kézzel-lábbal beszél.

Az alföldi képei közel állnak hozzám, ismerős arcokat is láttam rajtuk.
Hortobágy mellett nőttem fel.

(Eszembe jutott, hogy a húgomék javaslatára, egyszer elkísértem tavaszi kihajtásra egy juhász rokonukat. Hajnaltól estig. Tanácsukra pedig jelentkeztem egy fotópályázatra - juhász témában. Helyezést értem el, több képem is kiállított lett. Későbbi pályázatokon is szerepeltem velük, sikerrel. Analóg, fekete-fehér képek. Nem is emlékeztem már. Lehet, hogy le kellene ülnöm, és összeszednem hol, mikor és mit csináltam. 
Eddig nem volt fontos. Sosem ez volt nekem a fontos. Talán pár év múlva az lesz.)


A kiállítás megnyitója meglepő, különleges és rendhagyó volt egy kis faluhoz képest.
Minden elismerésem az ötletgazdáknak. És köszönet.













Jelen voltam, minden érzékszervemmel. 
A képeket a Hangya Művelődési Ház készítette.
Ménes Ágnes és Éri Péter sziluettje, hangja, zenéje nyitotta meg. 

A kiállítás 2015.március 6-ig tekinthető meg.


A képek közül a plakáton szereplő az egyik emlékezetes számomra:
Csikós, két nap múlva ellő arab kancájával.
Összhang, odafigyelés, hasonlatosság, szeretet.
Ahogy az első mondatban írtam.

- a fotós oldaláról is. részese -

2015. február 12.

Télűző képek tavaszra, őszről

... a természet erejével.









Aki pedig hagyományra és utazásra vágyik:
Mohács
Szent Miklós Vízimalom

2015. január 18.

Felejthetetlen

A szemük is beszélt.
Egymásról, az életükről.

2014. december 3.

Színes zenék

Rita Riberio: Cocada
/Brazilia/

 Los 50 de Joselito: Montañerisimo 
/Columbia/

(Két videó közül választhattam képi világában, ez a kutyás jobb.)

La Calaca: Rogaciano
/Mexico/

2014. november 28.

Együtt




















(az orángután fülönfüggője)























2014. november 27.

Embertükör

"Ha hagynád/ csinálnád, amit én akarok, nem erőszakoskodnék veled."

(gondolat, szó, cselekedet)




2014. november 26.

Lombtükör



Nyír




Csertölgy




Fehér nyár








Platán




Vérszilva




Bálvány




Korai juhar




2014. szeptember 14.

Rend a lelke











2014. szeptember 9.

eSztergom



" Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek. 
Ne tekintsétek magatokat másoknál jobbaknak, ne tartsátok magatokat bíráiknak.
Mivel nem tudhatjátok az indítóokokat, ítélkezni is képtelenek vagytok mások felett."




"... 
Azzal az ítélettel fognak titeket megítélni, amellyel ti ítéltek,
azzal a mértékkel fognak mérni nektek, amellyel ti mértek."




"...
Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak.
Adjatok, és adnak majd nektek is.
Amit akartok magatoknak, azt tegyétek ti is másnak."