Csaknem minden nagy mítoszban, legendában és tündérmesében láthatjuk a szabadság mítoszának jelképes megjelenését. A hős kegyvesztetté válik vagy elveszít valami felbecsülhetetlenül értékeset. Aztán hosszú utazásra indul, hogy megtalálja ártatlanságának széthullott darabjait, és azokat egy olyan egységbe rakja össze, ami még nagyszerűbb, mint az eredeti tiszta állapota volt. Természetesen ez a mi emberi történetünk. Áldozat mivoltunk minden rejtett mintázatát meg kell élnünk. Néha még arra is szükség van, hogy bántsunk másokat ahhoz, hogy lássuk, Árnyékmintázataink milyen mélyen kondicionáltak. Minden harcot és küzdelmet igazából a szeretetért, megbocsátásért és teljességért vívunk, bármilyen formát is öltsenek. Minden alkalommal öntudatlanul az újraegyesülést keressük magasabb Önvalónkkal.
A szeretet felfedezése teszi lehetővé, hogy végül megtaláljuk a szenvedésből kivezető utat. A szeretet az a hatalmas alkímiai hatóanyag, mely képes a szenvedésünket arannyá változtatni. Ahogy elsajátítjuk annak a művészetét, hogy jobb adni, mint elvenni, ugyanolyan mértékben alakítjuk át múltunk traumáit. Mivel Árnyékaink az őseinktől kapott örökségként a DNS-ünkbe lettek kódolva, ezt az átalakítási munkát nem csak önmagunkért végezzük, hanem az egész emberiség javára. A szeretet képessé tesz arra, hogy elengedjük a múlt adósságait, amit mind hordozunk, (és amit a régiek karmaként ismernek), és fokozatosan megtanuljuk megnyitni a szívünket, és bízni magában az életben. A szeretet útja a mély elfogadásról szól. Meg kell tanulnunk mindent tanulási tapasztalatként úgy elfogadni, ahogyan az utunkba kerül. Végső soron a szeretetnek azt a magasabb rendű állapotát keressük, amit egészen kisgyermekként megtapasztaltunk. Ez a feltétel nélküli bizalom és nyitottság állapota, amely nem függ senkitől és semmilyen külső körülménytől.
Forrás: Génkulcsok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése