"A por siet. A kő ráér."

Útkeresés, fontos dolgok definiálása,

Drentye László:

Egy Góbéra ültünk fel, ami egyike a Rubik Ernő által tervezett vitorlázó repülőgépeknek – ezzel vittek egy iskolakört. Végig vigyorogtam, sőt, majdnem hangosan nevettem.

Repülőgépszerelő szakmunkás lettem. Először helikoptereket szereltem, 19 évesen pedig már a Budaörsi reptéren dolgoztam. Emlékszem egy visszatérő érzésre. Sokszor órákig szereltem, javítottam, közben olajos, koszos és izzadt lettem, mégis szinte megszerettem a gépeket. Valahányszor hallottam, hogy viszik el őket a hangárból, kifutottam és megvártam, amíg felszállnak, és elbúcsúztam tőlük. Ekkor tudatosult bennem, hogy a repülőgépszerelés nem a végső stádium.

Ekkor jöttem rá, hogy milyen könnyedén barátkozom és illeszkedem be szinte bármilyen közegbe, hogy tudok úgy beszélgetni egy vadidegennel, mint egy testvérrel.

Elfogadó vagyok, nem ítélkezem, kíváncsian viszonyulok az emberekhez, és tudok hallgatni. Sok kérdés felmerült bennem utazásaim során. Például, hogy mit jelent az otthon. Szükségem van-e rá? Mi az enyém? Mit viszek magammal, ha útnak indulok? Jól élek? Megéri becsületesnek lenni? A válaszok sosem érkeztek hamar. Adni kell nekik időt, mint mindenre ahhoz, hogy jó legyen, hogy jó válaszokat kapj. Sokáig hittem, hogy nem kell az életemben egy központ, mert az csak kötöttség, ami korlátoz. Fiatalon úgy éreztem, bárhol otthon lehetek a világban, sőt, az egész bolygó az otthonom – de nem, ez nem igaz. Kell egy otthon, egy központ, ahova hazatérsz. Nekem legalábbis kellett.

Ezekben a helyzetekben értettem meg, nem mindegy, hogy valaki megsimogatja a fejed vagy lök rajtad egyet; hogy semmi sem az enyém, csak a tudás és a tapasztalat, ami bennem van, és hogy két dolog tud nagyon hiányozni: a lányom és a repülés.

https://kepmas.hu/neked-elmeselem-az-egekben-eltem


Társ, család,

Ágnes és Zoltán:

Sok évet töltöttem otthon a gyerekekkel, és bevallom, igazi anyatípusként nagyon élveztem az otthonlétet. Az első lányunk születése után három héttel diplomáztam először, két szoptatás közben államvizsgáztam.

Amikor megkaptam a diplomát, hazavittem, és mondtam a családnak: „Köszönöm, íme a mi közös diplománk!” (mosolyog)

Aztán a harmadik gyermek születése után levelező tagozatra felvételiztem a tanárképző főiskolára, mert a tanítás volt a másik álmom amellett, hogy édesanya legyek. Ha nem lenne ilyen férjem, családom, nem lett volna lehetőségem arra sem, hogy elkezdjem, nemhogy átlépjem az élethelyzetemből fakadó akadályokat.

A lényeg, hogy neked a LEG legyen a maga egyszerűségében, emberségében.

Megtanultam, hogy minden akkor válik gonddá, ha takargatjuk! Ha elmondjuk, elszáll. Ha oda mersz állni a lelked meztelenségében a másik elé, felszabadulsz. Ahogy azt is megtanultam, hogy akkor leszek boldog, ha odaadom magamat, a félelmeimet, a vágyaimat, ezt az életet, amiben én mellette döntöttem.

https://kepmas.hu/neked-elmeselem-lemondunk-az-esetleges-legjobbrol


Munka, szakma, hit,

Olasz Ferenc:

– Életrajzokban általában hangzatos címként áll a kifejezés: Érdemes művész. Ki az érdemes? Mit jelent érdemesnek lenni?
– Egyvalakinek kell megfelelni egész életünkben, aki nem más, mint a Teremtő. Ezzel azt is elmondtam, hogy az „érdemes” jelzőt ki előtt tartom igazán fontosnak. Egy ilyen díj természetesen jólesik annak, aki kapja, örül, hogy észreveszik, elismerik, de tudom, hogy minden díj annyit ér, amennyit az ember abból magában el tud rendezni. Ez az elismerés számomra ugyanolyan felemelő, mint amikor a Prima Primissima közönségdíját megkaptam: álmomban sem gondoltam volna, hogy megillet.

– Következetesen különbséget tesz fotográfus és fotóművész között. Miért?
– Magát az eljárást, a fénykép készítését én megtanulható dolognak tartom. Azt, hogy fotóművésznek lenni miben több, mint fotográfusnak, azoktól kellene megkérdezni, akik az előbbi kategóriába sorolják magukat. Magyarországon minden napra jut egy fotóművész, háromszáz-hatvanvalahányan vannak.

Nem pejoratív értelemben használom a megnevezést, sokan vannak a fotóművészek között, akiket nagyra becsülök. De én a fotográfiát ugyanolyan mesterségnek tartom, mint az asztalosokét, a bognárokét, a molnárokét.

A nagyapáim mind iparosok voltak, a nagybátyám asztalos, édesapám kőműves – már gyerekként befogott culágernek. Engem a lélek velük köt össze inkább, mint a fotóművészekkel. Mindig azt szerettem volna megfogalmazni valahogy, amit nem csak látok, de tudok is egy angyalszoborról, egy feszületről, egy Mária-arcról.

A képzőművészet ismerete határozza meg ugyanis azt, hogy egy kép tartalmilag rendben legyen. A komponálási készségemet is innen lestem, így rögzült, hogy feszesen komponálok. Nem szeretem azokat a képeket, amelyeken sok a fölösleg.

Nagyon sötét időszak volt számomra – de tudom, mindenki a sötétségből indul a fény felé. Hála Istennek, az a fénysugár előbb-utóbb mindig beköszönt. A Jóisten pedig ad annyi erőt, hogy kibírjuk addig.

Közvetlenül ezek után, 2000-ben Krakkóban volt kiállításom. Az Arzenálban rendeztük, egy negyven-negyvenöt méter hosszú lovagteremben, aminek a végén kápolna áll, terméskőből. Ott készítettem először keresztet méterszer-méteres Krisztus-arcokból. Másfél napig csináltam, a többi képpel beborítottam a falakat.

Amikor a délutáni sajtótájékoztatóra visszamentem, döbbenetes látvány fogadott: a mélyen hívő lengyelek virágokkal rakták tele a padlót a kereszt mellett, és körben a falak mentén, a fotóim előtt gyertyák égtek… Őrületes, ritka pillanat volt ez az életemben.

Úgy tanultam, hogy az európai szellem, az európai kultúra három dombra épült: a Kálváriára, az Akropoliszra és a Capitoliumra. Ha ma csak ezt a három helyet tekintem, milyen reményt láthatok az európai kultúra jövőjét illetően?

Az identitásunkat lassan elveszítjük. A szellemet tisztogatni kellene, a lelket pedig ápolni. Mindkettő olyan, mint a tehetség: az ember kapja, de nagyon törékeny, nagyon illékony, törődésre szorul, és könnyen vissza lehet vele élni.

Mindenkinek el kell döntenie azt is, hol áll. Ha az evangéliumi képet nézem, hol találom magam: a főpapok között? A jobb lator vagyok, a bal lator, a keresztet cipelő Jézusnak segítő Simon, vagy János a kereszt alatt?

Nekem nagyon szimpatikus ott a kereszt alatt, János mellett.

https://kepmas.hu/ami-az-orokletbol-megpillanthato-olasz-ferenc-es-a-fotografia-mestersege

Santiago Borja_Guayaquil